Egészségügyi helyzet, ellátottság, hozzáférés
A romák egészségügyi helyzetét, betegségeiknek a népesség körében megjelenõ arányait, azt a kérdést, hogy milyen könnyen vagy nehezen jutnak közvetlenül, lakóhelyükön egészségügyi ellátáshoz, valamint az egészségügyi ellátásban milyen személyes viszonyulással, attitûdökkel találkoznak - egyaránt és mélyen két faktor határozza meg: a szegénység, illetve az etnikai "másság".
A teljes esélyegyenlõséget megvalósító egyenlõ hozzáférés elsõ kérdése az, hogy a szegényebb, szociálisan deprivált rétegek - éppen lakóhelyi elhelyezkedésük, illetve az ország településszerkezetének sajátossági okán - azonos mértékben férnek-e hozzá a szolgáltatásokhoz. Az erre adható válasz szorosan jelen kutatásunk tárgykörébe tartozik, noha egy elõzõ, ugyancsak az EszCsM által finanszírozott kutatás keretében írtuk le (lásd: Hozzáférési különbségek az egészségügyi alapellátásban) , és amelynek lényege röviden a következõ.
Azok a települések maradnak ki közvetlenül, a helyben dolgozó háziorvosok szolgáltatásai-ból, amely települések egyéb szempontból is a leghátrányosabbak közé tartoznak. E települések azok, amelyek többségében, a település idõs korszerkezetébõl, és a helyi források hiányából fa-kadóan az egyéb intézményi alapszolgáltatások is hiányoznak. Az ország teljes roma népességé-nek 18,6 % -a él olyan településen, ahol nincs helyben háziorvos. Ezeken a települési és a szociális hátrány összeadódhat a közvetlen, helyben adott háziorvosi ellátás hiányával. Mivel tudjuk, hogy a romák magas betegségarányai közvetlenül szegénységfaktoroknak köszönhetõek, e legszegényebb aprófalvak roma lakossága - mely a teljes roma lakosságból több mint százezer ember - különösen súlyos helyzetben van; egyszerre sújtja a szegénység, a magas betegségarányok, illetve az, hogy közvetlenül lakóhelyén nem fér bármikor azonnali orvosi ellátáshoz. Az esélyegyenlõtlenség egyik forrása strukturális természetû.A következõ kérdés az, hogy az egészséges élethez való egyenlõ esélyû hozzáférést, a magasabb betegségkockázatok elkerülését akadályozza-e valami? Kutatásunk eredményei szerint a romák körében, a teljes népességhez viszonyítva lényegesen gyakoribb megbetegedések mutathatók ki egyes belgyógyászati betegségkategóriákban (TBC, szív -és érrendszeri megbetegedések, vashiányos vérszegénység, stb.). Bizonyos betegségek igen magas értékben járulnak hozzá, hogy a romák között roppant nagy a megváltozott munkaképességûek, a rokkantnyugdíjasok aránya.
A magasabb arányú megbetegedések hátterében egyértelmûen szegénységfaktorok állnak, kimutattuk, hogy elsõsorban a roma népesség abszolut értelemben vett deprivált körülményei tehetõk felelõssé e magasabb arányokért. A roma népesség rövidebb átlagos élettartama, ezen belül az idõsebb korosztályoknak a többségi társadalomhoz képest való alacsonyabb aránya, ugyancsak közvetlen függvénye a romák egészségügyi mutatóinak. Mindebbõl következõen a betegségek gyakoriságának csökkentése elsõsorban és mindenekelõtt gazdasági és szociális feladat. E népesség egészségi állapota olymértékben rossz, hogy halaszthatatlan az egészségügyi kormányzat azonnali beavatkozása is.
Az esélyegyenlõtlenség következõ forrása tehát ugyancsak szerkezeti természetû, mégpedig a roma népesség nagyobbik hányadát sújtó strukturális szegénység az az ok, amely megfosztja a romákat az egészséges élethez és a méltó ideig tartó öregkorhoz való joguk gyakorlásától.Az egészségügyi esélyegyenlõség következõ kérdése az anyagi erõtõl, a jövedelmi helyzettõl független, csorbítatlan hozzáférés.
A roma családokban havonta gyógyszerekre fordított összeg szignifikánsan a család anyagi helyzetének függvénye, a legszegényebb és a legjobb helyzetû családok között ötszörös különbséget találunk. Mivel a szegényebb családokban egyes betegségek viszonylag gyakoribbak, amelynek következményeként nyilván magasabbak lennének a gyógyszerköltségek, egyúttal a szegényebb családok jóval kevesebbet költenek gyógyszerre - ebbõl az következik, hogy a szegényebb családokban betegségeik ellenére nem tudnak megfelelõen gyógyszerre költeni. Ez a problematika ugyancsak strukturális természetû. Azonban vizsgáltuk azt, hogy a háziorvosok milyen mértékben veszik figyelembe a gyógyszerek elrendelésekor azok költségeit. Idézett elõzõ kutatásunk egyik eredménye szerint a háziorvosok egy nem jelentéktelen hányada nincs tekintettel a betegek szociális státuszára a gyógyszerek árának vonatkozásában. Jelen kutatásunk adatai megerõsítik az elmondottakat: a romák egy része azt tapasztalja, hogy nem tudja háziorvosával megbeszélni a költségek problémáját, a gyógyszerfelírás eljárása "szociálisan érzéketlen" folya-matban zajlik.
A 19-55 éves korú roma nõk körében összesen 15,5 % azért nem használ fogamzásgátló tablettát, mert nincs rá pénze. Mivel a 19-55 éves korú roma nõk összlélekszáma 132700 fõ, azt látjuk, hogy összesen 20 000 roma nõ anyagi okok miatt nem használhatja a leginkább biztonságot nyújtó fogamzásgátlási módszert.
Adataink szerint roma nõk szegénységük ellenére képesek a születésszabályozásra, túlnyomó többségük, mintegy 95 % alkalmaz valamilyen módszert - viszont nem mindegy, hogy a felvétel adatai szerint leginkább biztonságos hormonális készítmények használatát a szegénység korlátozza-e vagy sem. Ez a kérdés látszólag ismét strukturális természetû, azonban a hormonális fogamzásgátló készítmények szociális alapon való támogatása orvosolhatja e problémát.
A roma nõk éppúgy szabályozzák terhességeik, gyermekeik számát, mint bármely csoport tagjai, éppen annyi gyermeket szülnek, mint ahányat csoportjuk demográfiai törvényszerûségei megkívánnak, a nem kívánt terhességeket azonban a szegényebbek, alacsonyabban iskolázottak, illetve azok, akik betegségekben szenvednek - magas arányban csak abortusszal tudják elkerülni. Az abortusz szociális támogatásának rendszere azonban - adataink fényében - korántsem kedvez a rászoruló romáknak, éppen ellenkezõleg, a rászorultság tényétõl tökéletesen független.
Az egészséghez, illetve annak visszaszerzéséhez, továbbá a születésszabályozáshoz való egyenlõ hozzáférés joga csorbul: a szociálisan hátrányosabb helyzetû, szegényebb romák esélye kisebb - az esélyegyenlõtlenség forrása anyagi természetû. Azonban a gyógyszerek elrendelésekor az ár figyelembevétele, a fogamzásgátló készítmények, valamint az abortusz (mint végsõ megoldás) szociális támogatása szabályozható, és szabályozni is szükséges, mert adataink azt mutatják, hogy érvényesül a szociális esélyegyenlõtlenség.Az anyagi erõtõl független és/vagy csorbítatlan hozzáférés másik kérdése a paraszolvencia problémája: olyan, a kliensek által eszközölt befektetésé, amelyet valami elérése vagy megszerzése reményében invesztálnak (személyesen az orvosba). A romák a vizsgálat tükrében nem remélnek nagyobb gyógyulási esélyt a paraszolvenciáért cserébe - viszont lényegesen jobb ellátást igen.
Adataink azt mutatják, hogy a szegény családok, noha forrásaik igen korlátozottak, e "reménybe való invesztáció" tekintetében semmivel sem maradnak le jobb módú társaiknál, éppen annyit invesztálnak a jobb ellátás reményébe, amennyit bárki más, és ezt az invesztációt anyagi lehetõségeik határán teszik. Noha a romák a hálapénz gyógyulásra gyakorolt hatását nem tekintik jelentõsnek, még a legszegényebbek is anyagi lehetõségeik határán áldoznak erre, miközben a nagy jelentõségûnek ítélt gyógyszerekre kevesebbet tudnak költeni, mint paraszolvenciára.
Kimutatható, hogy azok, akik cigányellenességet vagy diszkriminációt tapasztalnak az egészségügyben, nem fizetnek kevesebb paraszolvenciát - az ellátás nívójába fektetett, pénzben kifejezett remény tehát erõsebb a realitásnál.
A romák által - sokszor anyagi teherviselõ képességük határán - fizetett paraszolvencia, noha önkéntes adomány egy hit oltárán, paradox módon csorbítja az egyenlõ hozzáféréshez való jogot: ugyanis több pénzért nem kapnak több vagy jobb szolgáltatást, sõt azok, akik átélik a megkülönböztetést, a negatív "szolgáltatásért" cserébe fizetnek.Az egyenlõ hozzáférés egyúttal az egészséggel, a betegséggel, a gyógyulás folyamatával, valamint a várható költségekkel kapcsolatos, orvosok által nyújtott információkhoz való hozzáférés egyenlõségét is jelenti.
Minél szegregáltabb helyen élnek a romák, annál kevésbé kapnak orvosaiktól felvilágosításokat. A felvilágosítás mértéke nem függ iskolai végzettségtõl és anyagi helyzettõl, viszont aki gettóban él, de jobb módú, vagy iskolázottabb, az is kisebb nívón kap információt. A szegregációval arányosan csorbul ez a jogegyenlõségi elv is.Igen lényeges, az esély -és jogegyenlõséget érintõ kérdés az, hogy a szociális helyzet vagy az etnikai hovatartozás befolyásolja-e az ügyeleti ellátást, ezen belül azt, hogy ügyeleti idõben ki-vonul-e az ügyeletes a családokhoz.
A romák ötöde (!) számol be az ügyeleti kivonulás megtagadásáról. Az ügyeleti idõben való kivonulás éppúgy érinti a felnõtt betegeket, mint a gyermekeket. A kivonulás megtagadása az ügyeletes orvosok részérõl elsõsorban a lakhatási deprivációval: a szegregációval, valamint a zsúfoltsággal függ össze. Azon romák esetében, akik egyszerre élnek gettóban és zsúfoltan, a helyzet még rosszabb, az esetek negyven százalékában tapasztalták azt, hogy az ügyeletes orvos nem megy ki hozzájuk. Az orvosok egy része nem biztosítja az egyenlõ hozzáférést az ügyeleti idõben - mélyen csorbul a jog -és esélyegyenlõség elve.
Ennél a kérdésnél térünk vissza a paraszolvencia problémájához, ugyanis az ügyeleti kijárás megtagadását inkább azok tapasztalják, akik gyakrabban, de kevesebbet paraszolvenciát fizetnek mit azok, akik nem tapasztalnak megtagadást. A szegregált lét, a lakás zsúfoltsága, valamint a kisebb összegû paraszolvencia együttesen magyarázzák megtagadásokat.A fenti kérdés átvezet az esély -és jogegyenlõség hiányának vagy megsértésének minõsített esetéhez, a nyílt vagy burkolt diszkrimináció kérdésköréhez.
A szakrendelõi, kórházi szint szereplõivel kapcsolatban a romák összesen 25 %-a él át valamilyen erejû cigányellenességet, vagy megkülönböztetést. A háziorvosi ellátási szint szereplõivel kapcsolatban a romák összesen 44,5 %-a él át valamilyen erejû cigányellenességet, megkülönböztetést.
Azok a romák, akik erõsen cigányellenesnek tapasztalják a háziorvosi szint szereplõit, az átlag másfélszerese arányában számolnak be az ügyeleti kivonulás megtagadásáról - felnõttek és gyermekek esetében egyaránt.
A romák mint romák élik át a megkülönböztetést, a megkülönböztetés szempontjából az iskolázott vagy jobb körülmények között élõ roma épp olyan, mint iskolázatlanabb vagy szegényebb társai; a romákat mint romákat különböztetik meg és nem másért.A szûréseken, TBC -szûrésen való részvétel mértékét egyértelmûen befolyásolja az átélt megkülönböztetés.
Azok a nõk, akik a diszkrimináció hiányát tapasztalják a szakrendelõi, kórházi szinten, szignifikánsan magasabb arányban mennek el nõgyógyászati szûrésre, míg a cigányellenesség a szûrésektõl szignifikánsan visszatartó tényezõ.Az adatok azt mutatják, hogy maguk a romák is tisztában vannak életmódjuk és szegénységük egészségkárosító hatásával, tehát nem aufklerista felvilágosító támogatásra, hanem iskolázott-ságra és munkahelyre, valamint egyenlõ bánásmódra van szükségük az egészségesebb élet eléré-se érdekében.
Pénzbeni szociális ellátások
A szociális-gazdasági státusz elemzésébõl következik, hogy a romák a munkával megszerezhetõ jövedelmek emelésében érdekeltek, a szociális és egyéb támogatások soha nem fedezik a kiesõ munkajövedelmeket. A romák gyermekszámát demográfiai összefüggések magyarázzák, továbbá az emelkedõ gyermekszám - a támogatások növekedésének ellenére - csökkenti az egy fõre jutó bevételek, illetve az egy fõre jutó nettó megélhetés mértékét.
Az egyes pénzbeni szociális támogatásokhoz való hozzájutás motívuma a szegénység, a rászorultság, illetve a jogos és jogszerû igény. A szegénységet a támogatások alig csökkentik.A romák meglehetõsen magas arányú deprivációja és szegénysége, valamint aközött, hogy milyen nagy azok aránya, akik se nem jogosultak, se nem is igényeltek egyes támogatásokat - meglehetõs ellentmondás érzékelhetõ. Magas azok aránya, akik jogosultságuk ellenére nem igényeltek valamilyen támogatást.
Összességében elmondhatjuk, hogy egyrészt a szociális támogatások mindazokat, akiket elérnek, valóban szociális rászorultság szerint érik el, másrészt korántsem érnek el mindenkit, aki szociálisan rászorult. Az elemzés azt mutatja, hogy a támogatások alapvetõen nem a települések sajátosságai miatt nem érnek el rászorult romákat.
Magas azon romák aránya, akik elõítéletességet és kirekesztést tapasztalnak helyi önkormányzati és szociális szféra dolgozói részérõl. Ennek ellenére érvényesül az egyenlõ hozzáférés elve - legalább is, ami a jogos támogatási igények helyi önkormányzati elismerését illeti.
A romák bizonyos arányban nemcsak az egészségügyben élnek át megkülönböztetést, hanem a szociálisönkormányzati szférában is, azonban nem bizonyítható, hogy az elõítéletesség csökkenti a pénzbeni szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférési esélyeket. A romák tényelegesen átélnek megkülönböztetést - azonban a törvények adta keretek között hozzájutnak a pénzbeni támogatásokhoz.
A pénzbeni szociális ellátásokhoz való hozzáférés legnagyobb akadálya a romák esetében nem a helyi önkormányzatok szûkös költségvetési forrása, hanem a tényleges szociális helyzet, a depriváció, valamint a törvényes jogosultság közötti igen erõs szakadék, illetve az a tény, hogy a leginkább rászorult, mély szegénységben élõ, képzetlen, otthon egyedül gyermeket nevelõ, illetve telepeken, gettókban élõ romák között igen sokan nem ismerik jogaikat, nem tudják, hogy milyen támogatásokban részesedhetnek, ezért nem is folyamodnak a megfelelõ támogatásokért.
A kutatást az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium támogatta.
Letölthetõ tanulmány
VISSZA A FÕLAPRA
© Delphoi Consulting. 2000-2012. All rights reserved.